SirWale Szócsöve

A gyengébb kezdéshez képest, ez egy erősebb folytatás volt. Eseménydúsabb és vidámabb volt, de ugyanakkor a drámaibb jelenetekbe az ember most sokkal jobban bele tudta magát élni, mint ahogy ez az évadkezdő epizóddal volt. Ez kissé fura lehet, tekintve, hogy a rész Emilyről szól, és az ő, és Naomi kapcsolata az, amiről többet megtudhatunk belőle, jobban megérthetjük azt.

Az egész valahogy más volt, de ugyanakkor mégis sokkal "Skinsesebb", mint az előző rész. A nyitójelenet, ahogy a Sweet Disposition alatt látni lehetett Emily csupasz hátát, amikor kiment reggel a nappaliba, már alapból meghozta a kedvemet ehhez a részhez, és magasra tette a lécet, amit a következő háromnegyed órában tartani is tudtak. Komolyan, a gyenge kezdéshez képest ez egy nagyon szép folytatás, csak gratulálni tudok az íróknak.

Több ponton emlékeztetett Emily és Naomi kapcsolata Tony és Michelle egykori kapcsolatára még az első évadból. Főleg a végén keltette bennem furamód ugyanazt a hatást a kapcsolatuk, az utolsó öt-tíz percben.

Mielőtt még elfelejtem, jár még egy piros pont a második epizódért az íróknak, amiért végre valamennyivel többet láthatunk a többi szereplőből, mint az előző alkalommal.

A zenékre megint nem lehet panaszom, jól összeállították őket, sikerült megint hangulatosabbá tenni velük néhány jelenetet. Innen leleshető, hogy melyik számok szólaltak meg ebben a részben.

Régen volt frissítés - hozzám képest legalábbis -, úgyhogy most írok néhány sort a már beígért szalagavatóról.

Délután ötre hívtak minket vissza múlt pénteken, a szalagavatónkra. Vagyis kicsit korábban, már háromnegyedre, de én így is késtem egy tíz percet, amit miatt R-nek kellett megkötnie a nyakkendőmet, mert se én, se anyám nem tudunk nyakkendőt kötni. Szerencsére viszont semmi komolyról nem maradtam le.

Kábé tíz perc múlva már indult is a menet, indultunk a csarnokba a szalagavatónkra. Két órán keresztül ültünk, és hallgattuk, ahogy néhány ember verset szaval, az igazgatónő elmondja a beszédét, és végignéztük a tizenegyedik évfolyam táncműsorát. Szerintem ők egyébként még ügyesek is voltak, bár az osztály - mit osztály, az évfolyam - annyira nem értékelte ezt. Az, hogy több száz ember nézett minket, néhányunkra furcsa hatással volt.

Vivi, Bosi, Virdzsi, SirWale, Cinti, Jani

Miután véget ért a szalagavató, megkezdődött a bál. Sajnos itthon felejtettem az üveg Weklert, amit december óta tartogattam, hogy valamikor elisszuk, de így se volt probléma. Házipálinkák, és boros-, és pezsgősüvegek sora volt az osztályunkban, amiket be is nyakaltunk. Ennek ellenére nem sikerült elérnem azt a hatást, amit reméltem.

Viszont később.. éjfél tájékán hazamentem átöltözni, majd mentem melóhelyemre, ami ma már az egyetlen igényesebbnek számító hely Baján. Kivettem egy szabad estét csak azért, hogy végre jól érezzem magam, és sikerült is.

Bár hering-buli volt - annyian voltak, mint az oroszok, de tényleg -, sikerült jól éreznem magam. Végre tudtam beszélgetni azokkal, és koccintani azokkal, akikkel máskor csak munkaidőben találkoztam. Ami a legjobban meg tudja mutatni, hogy milyen jóra is sikeredett az este, hogy a saját teljesítőképességemhez képest elég szép számlát produkáltam, amit néhányan meg is jegyeztek egyébként.

Túl vagyunk rajta. Megvolt a szalagavató, és mostantól nem lesz több olyan rendezvény, amit csak miattunk tartanak meg, leszámítva persze a ballagást. Egy köpésre van az érettségi, ami egyrészt aggodalommal - a töri miatt -, másrészt örömmel - minden más miatt - tölt el. Csak túl akarok lenni rajta, semmi más nem számít.

Olyan nagyot azért nem durrant a Skins negyedik évadjának kezdőepizódja, mint amilyet vártam. A Skins-féle életérzést tükrözi még a sorozat, de évadnyitónak ez a negyvenpercnyi produkció kevés volt. Összességében tehát az évadnyitó megállja a helyét, csak rossz helyre rakták. Nem ezzel kellett volna indítani, na.

A csapatot pedig hiányoltam. Igaz, hogy ez egy Thomas-epizód volt, de ennek ellenére a többi szereplő több szerepet is kaphatott volna. Az első, megdöbbentő képsorokkal megalapozzák a következő néhány rész cselekményét, és nem látunk mást, mint Thomast és Pandát negyed órán keresztül. Igaz, hogy Thomas mindig is a kívülálló szerepét töltötte be a csapatban, de ez egy kissé túlzás volt. Egyébként tényleg semmi probléma nem volt vele, volt dráma és ütős párbeszédek is, tehát a bristoli fiatalok nem hazudtolták meg önmagukat.

Spoiler - Ezt az öngyilkosságos vonalat amúgy leginkább a harmadik évad gengszteres vonalához tudom hasonlítani. Vagy ahhoz, amikor az első évadban Sid túl sok füvet vásárolt és a bajszos csóka folyton a seggében volt. Az évad közepére leülepedik valószínűleg az egész.

Ja, az új igazgatót pedig nagyon szívesen megfejelném. Vele még biztosan lesznek gondok. - Spoiler vége

A zenék terén nem történt minőségi leépülés, sőt. Megmaradtak a pörgős agyrepesztő, és a nyugodtabb szívlassító számok. Amennyiben valakit érdekelnének esetleg, hát hajrá.

Vicces az, amikor az ember - jelen esetben rólam van szó - elmegy szórakozni, és valaki azzal szembesíti, hogy olvassa a blogját. Kivettem egy szabad estét, mivel tegnap/ma volt a szalagavatónk - majd írok is róla, ha a kezembe kerül egy-két kép - és melóhelyemen buliztunk utána. Ott pedig ketten is mondták, hogy olvasnak, és jól csinálom azt, amit. Bevallom őszintén, hogy jól esett.

Nem túl sok ismerősöm olvas, mert kevés oldalon teszem közzé a blogom, vagyis ma már szinte sehol. Ennek a fő oka az, hogy nem szeretném, ha a legszemélyesebb gondolataimat minden második ismerősöm olvasná, aztán emiatt elítélne, rossz képet alkotna rólam, vagy csak azt gondolná, hogy blogban nem vagyok olyan, mint a való életben. Ugyanis osztálytársak ezt már gyakran a szememre hányták. Viszont szerintem jogosan teszem fel a kérdést, hogy mi a Krisztus faszáért? Azért, mert hétköznap folyton poénkodok, és abszurd dolgokat mondok? Megteszem azt itt is. Mindenki, aki blogot ír tudja - még hogyha nem is meri bevallani -, hogy nem fest magáról őszinte képet az írásaiban. Én ezt viszont nem tudom magamban észre venni. Nem egyszer írtam poénos dolgokról, írtam olyan emberekről, mint Remi Gaillard, és posztoltam - szerintem - humoros képregényeket. Akkor meg mitől lennék más, mint hétköznap? Baromság. Inkább arra tudok csak gondolni, hogy akikkel nap, mint nap találkozom, azok nem ismernek igazán. Csak azt látják, hogy milyen vagyok, amikor nem sikerül kialudnom magam.

Ismerős? Naná, hogy ismerős. Hogyha olyan ember vagy, aki blogot ír, és úgy olvas, akkor ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy te is találkoztál már ilyennel. Legfeljebb nem mered beismerni. Hülyeség.

Hogyha már blogot írunk, akkor legyünk őszinték. A nevem Valentin, aminek eldöntésében anno a megszületésemnél egyik nagyanyám szava volt a mérvadó. Legalábbis így tudom. Tizenkilenc éves vagyok, és eddig hat lánnyal keféltem, ebből hárommal volt kapcsolatom. Továbbá előfordul, hogy könnyű, vagy nehéz drogokhoz nyúlok, mert azt a nézetet vallom, hogy az ember csinálhat akármit, nyúlhat akármihez, a jellemén nem sokat változtat. Ezért szerettek, nem? Mert sokszor őszinteségi túltengésben szenvedek, és olyan dolgokat osztok meg veletek, amit más, "normális" - francokat normális - bloggerek nem tesznek. Én ilyen vagyok. Írok akármiről, akármikor, ha így tartja kedvem, mert ez a "hobbim".

Ja, és amikor ezeket a sorokat írom, akkor is van bennem valamennyi pia, de nem olyan sok, hogy ne legyek tisztában vele, hogy mit is teszek. Dezsávű, mi?