Az utobbi napokat két érdekes esemény is "feldobta." Az elsöre valamikor szerda tajékan került sor, amikor is a hotel dolgozoinak létszama eggyel megugrott.

Csütörtök este békésen cigizgetek a dohanyzoban, ami egykor tejraktarként üzemelt - fent is van még a kabé harmincéves felirat: Milchkeller -, amikor lejön egy pofa és baratsagosan elkezdi mondani, hogy milyen kellemes itt a légkör. Elöször azt hittem, hogy egy vendég tévedt el, de aztan beugrott, hogy az utobbi néhany oraban mar lattam valahol ezt az embert és akkor az FNB menedzserrel diskuralt. Nem könnyü massal összekeverni, erösen hasonlit Rossra a Jobaratokbol. Felallok, bemutatkozom - ahogy a protokoll könyvekben le van irva - és varom, hogy ö is megtegye ugyanezt, miközben kezet szoritunk. A neve helyett egy kérdést intézett felém: bist du im Küche? / a konyhan dolgozol? Elmagyaraztam neki, hogy nem, felszolgalo vagyok, aki éppen a szabadnapjat élvezi.

Egy-két percet beszélgettünk, majd valahogy szoba jött, hogy februar tizennegyedikén van a névnapom, amire ö azt mondta: nekem egy évben tizenegyszer van névnapom, szoval én nem szoktam megünnepelni. O mondom, akkor Paulonak hivnak? Heves bologatasba kezdett, szoval a keresztnevét legalabb tudtam mar az uj flotasnak, ami valamennyivel könnyebbé tette volna a késöbbiekben a posztjanak a megtudakolasat, ha nem felejtem el. Nem is kellett sokat varni, masnap este a vacsoranal - kétszaz fös esküvöi vacsora, mind a kétszaz vendég Svédorszagbol jött - bejött öltönyben, nyakkendöben a menedzserrel. Aha mondom, akkor bizony sikerült a tudtomon kivül összebaratkoznom egy fejessel. Nem is lehettem volna közelebb az igazsaghoz, az FNB - a konyha és a szerviz közös elnevezésének röviditése - uj fövezetöjével volt dolgunk.

Gondoltam itt biztos nem lesz gond, nagyon kellemesen eldumaltunk, szimpatikus fazonnak tünik. Amolyan inkabb veletek vagyok, mint ellenetek tipusnak, ami egy fönöknél nem hatrany ugye. A munkat rögtön azzal kezdte, hogy megkérdezte az egyik sractol, aki a szinfalak mögött dolgozik, hogy mi a mai menü. Miközben megprobaltam visszafogni a röhögést, közöltem vele, hogy neki nem kell tudnia a menüt, mert nem felszolgalo, ö az office-ban dolgozik. Itt meg kell jegyeznem, hogy az olyan napokon, amikor nagyon kevés szünetünk van, még a chef der service sem kérdezi ki a menüt, mert tudja, hogy nem volt idönk nemhogy megtanulni, de elolvasni sem. Na, ez egy pont ilyen nap volt, szoval a többieknél csavokam elintézte, hogy minusznal kezdödjön a szimpatia-skalaja, amit aztan még sikerült csökkentenie. Egész este mast sem hallottam, mint panaszt ra a kollégaktol. Mindenkinek megmondta, hogy mit csinaljon, beleszolt a rendszerünkbe etc. Jo mondom, ez az elsö munkanapja, még nem tudja, hogy itt hogyan müködnek a dolgok. Tényleg igy volt. Gyakran meg is mosolyogtam, hogy a baratsagosabbnak mondhato megismerkedésünk miatt tölem varta a segitséget és a tamaszt több helyzetben, noha az esetek tulnyomobb többségében nem tudtam neki segiteni, mert én is el voltam havazva és altalaban épp valamilyen feladatot lattam el, amikor odajött, hogy hast du jetzt Zeit? Ennek dacara halas volt, amit azzal is éreztetett, hogy én voltam talan az egyetlen a service-ben, akit nem baszogatott. Mondjuk most mar azért négy nap elteltével elmondhato az is, hogy masokat se idegesit feleslegesen. Elmult az az idöszak, amikor éreztetnie kell, hogy ö az uj fönök és öt tisztelni kell, szoval most mar javul mindenkivel a kapcsolata.

A masik eseményen valahogy nem tudok mosolyogni. Van egy fémdoboz, amibe minden este bedobunk a borravalonkbol harom frankot. Hogyha valaki napközben a teraszon is felszolgal, ami forgalmasabb és remek borravalo forras, akkor az még öt frankot. Na ezt a dobozkat a tegnapi nap folyaman sikeresen megfujtak, a benne levö 700 frankkal együtt, ami lényegében a miénk lett volna a honap végén.

Ma reggel ketten voltunk csak reggeliztetni, mivel csak harmincöt vendég volt. Én, egy csajjal, akit rühellek, plusz Fabian az office-ban. Egyszer csak bejön a menedzser és kérdezi, hogy nem lattuk-e a közöskasszat. Mondjuk, hogy nem. - Jo, ugyanis tegnap négy tajékan elloptak.

Mondanom sem kell, a bejelentésnek köszönhetöen enyhén feldult allapotban csattogtam le ebédszünetben a Milchkellerbe cigizni, ahol talalkoztam az egyik olasz szakaccsal. - Heeej, Al Pacino! What's up? - Nothing Diego, i'm totally fucked up. Did you hear that our box with the tips was stolen? - Diego elmesélte, hogy ez nem az elsö ilyen eset volt, nyaron két hasonlo precedensre is sor került. Elmondta tovabba, hogy most vadul ellenörzi az FNB helyettes/menedzser és az étterem chef der service-e a szobakat. Ma reggel nala is voltak, hogy Zimmerkontroll!, de ö rajuk baszta az ajtot mondvan, hogy ne akkor jöjjenek körülszimatolni, amikor alszik, hanem akkor, amikor ébren van.

Valoban, egy tajékan, amikor végeztem és épp elvonultam volna a szobamba, pont szembejött velem a két szlovak Péter és az egyik mondta is hangosan: Haha, jetzt kriegen wir auch Valentin! Ehh mondom, csak nyugodtan sracok, nekem nincsen rejtegetni valom. Mi casa e su casa. Az utobbi kijelentésemet komolyan is vették, mert amint beléptek hozzam, az volt az elsö, hogy megkérdezték: hol tartod a piat és a kajat? De végül, amikor elövettem az éjjeli szekrényemböl a fél üveg Jack Daniel's-t, akkor mar azt mondtak, hogy munkaidöben nem. Ugyan mar, mondom, nekem szabadnapom van, ti meg fönökök vagytok. Ki szolna érte? Megittunk egy felest, aztan kinyitgattam nekik a szekrényt meg a böröndömet, hogy nalam tényleg nincs semmi. A böröndöm felett mondjuk elidöztek egy ideig. Meglepödtek rajta, hogy mennyi könyvet hoztam magammal és lefordittattak velem németre mindegyiknek a cimét. Aztan a menedzser, aki ugyanazzal a programmal jutott be az orszagba elöször, mint én, észrevette a Passuggban kapott Service-könyvemet. Kicsit nosztalgiaztunk, majd tovabbindultak a következö szobakba.

Épp az imént, amikor a fenti bekezdést irtam, erre jött Marian, a mi fönökünk, azaz az itteni chef der service. Feldulva pakolaszott, ugyhogy felajanlottam a segitségemet. Miközben egy rohadt nehéz asztalt hoztunk ide az elötérbe megkérdeztem, hogy a kassza miatt van-e feldulva. Mondta, hogy igen, mert felbassza a tudat, hogy valaki most a mi, a dolgozok pénzén ül. Na igen, abszolut atérzem. Még hogyha csak borravalorol is van szo, még hogyha annak csak egy részét is kapta volna meg mindenki, mert igazsagosan lett volna szétosztva, akkor is: azért mi dolgoztunk meg, mi nyitogattuk a borokat az asztaloknal, mi töltögettük tele a poharakat, mi vittük ki az ételeket és mi mosolyogtunk a vendégekre minden munkanapon az utobbi harom hétben még akkor is, ha azok seggfejek voltak.

Néhány dolog, amit eddig megtanultam Svájcban:
- Noha itt az emberek bőre alatt is pénz van, mégis fáznak.
- A hó nem a barátunk, a hólapát pedig egyenesen az ellenségünk.
- A gravitáció törvénye itt a postai küldeményekre többszörösen érvényes, mert sok ideig tart, amíg az ember levelét felhozzák a hegyre.
- A ragazzo azt jelenti az olaszoknál, hogy fiú és effektíve mindenkit így hívnak, aki náluk fiatalabb.
- Elég három évet eltölteni itt, hogy az ember nagyképűvé váljon.
- MINDENKI ismeri Orbán Viktor nevét.
- Akármilyen panaszt el tudsz hárítani, ami egy borra érkezik, ha ügyesen használod a sommelier szót.
- Mindenki perverz és/vagy alkoholista.
- Még akkor se veszik le a hóláncot, ha már egy hete nincs hó az utakon. Nekik nem pénz venni évente egy új garnitúra abroncsot.
- Ha külföldiként - vagy az én esetemben: magyarként - vagy itt, újra és újra megütközöl rajta, hogy mennyire barátságosak veled azok az emberek, akiknek elmondod, hogy honnan jöttél.

Noha Maté mar két napja, hogy elment, sikerült hamar felvennem a rövid idöre lerazott monotonitast. Tegnapra meg mara szabadnapot kaptam, aminek cseppet sem örültem. Csütörtök este mondtam is a fönöknek, hogy a mult heti négy szabadnapbol négyre nem volt szükségem és erre a kettöre sincs. A tegnapi események alapjan lehetséges, hogy sikerült meggyöznöm.

Este haromnegyed hatkor a recepcional voltam, épp cigit vettem, hogy nyugodtabban teljen a két szabadnapom. Alig, hogy megkaptam a cigit és hatrafordultam, hogy meginduljak a dohanyzoba, megjelent a chef. Valentinovics, van kedved dolgozni? - Persze, hogy van. Mondtam mar, hogy a szabadnapok nem nekem valok. - Jo, akkor menj a Panoramaba. Szükségük van egy kis segitségre, mert egy 170 fös rendezvényre kerül ott sor egy-két oran belül. - Mikorra legyek ott és meddig? - Mostanra. Na jo, legkésöbb fél hétre. Szerintem legkésöbb tizkor mehetsz is pihenni.

Hatra mar ott voltam, felkészülve a haborura. Szerencsémre nem à la carte szerviz volt, hanem csak egy haromfogasos menü volt kiirva az estére. Elöbbi tényleg gondot jelentett volna, ugyanis mar a megérkezésemnél felvilagositottak, hogy a Panoramaban én nem fogok dolgozni, igy az étlapot sem kell megtanulnom. A rendezvény egyébként egészen nyugodalmasan telt, noha a többiek az ellenkezöjét allitottak. Csak harom asztalt adtak, tizennyolc föt, amiért akkor voltam elöször az étteremben. Elöször két asztalt akart adni az ottani chef der service, de mondtam neki, hogy akkor halalra fogom unni magam, ugyhogy röhögve adott még egyet.

Éjfélkor jöhettem el a megigért tiz ora helyett, aminek örültem. Hat ora ujabb melo, amit most mar senki sem vehet el tölem. Hat ora, amit ki kell fizetniük, ha akarjak, ha nem.

A cheffel és többekkel a kollégaim közül talalkoztunk a dohanyzoban éjfél utan. A chef, miutan megdobott egy pohar borral, meglehetös érdeklödést tanusitva faggatott, hogy milyen volt az étteremben. Na ott mar éreztem, hogy valami nem stimmel, ugyhogy meg is kérdeztem: miért érdekel ennyire? Közölte, hogy nagy tervei vannak velem és gondolkodik rajta, hogy betesz a Panoramaba néhany hétre, hogy ott is kiprobaljam magam. Nem volt szivem elmondani neki, hogy bar halas vagyok neki a belém vetett hitéért és a terveiért is, ez az elsö és utolso szezon, amit ennek a hotelnak a falai között töltök. Mondtam neki, hogy részemröl semmi akadalya, amig dolgozhatok nem panaszkodom, viszont legalabb harom nappal az athelyezés elött szoljon, hogy megtanulhassam az étlapot.

Valahogy igy nézett ki Chur.

A mostani hetemröl végre elmondhatom, hogy jo volt. Igaz, hogy keveset tudtam/fogok tudni dolgozni ezen a héten, de mégis joérzés tölti el a szivemet, mert össze tudtam futni Matéval. Na jo, összefutasnal azért kicsit tartosabb volt.

A hét elején hirül kaptam, hogy Maté négy szabadnapot kapott a hétre és ezért Davosba jön. Tudni kell, hogy neki egyaltalan nincs nete, szoval a kiutazas ota nem hallottam hirét. Telefonon mas tudott vele beszélni, de én nem, mert kereken 0 Ft van a kartyamon és igy ö se tudott hivni engem. Igaz, ez a helyzet nemsokara meg fog valoszinüleg valtozni. Vagy azért, mert vesz egy usb-sticket, vagy pedig azért, mert még a héten felmond a munkahelyén és atigazol egy masikhoz.

Davos Dorfban kötött végül ki Attilanal - harmadmagaban, ugyanis Sziszi is benézett Davosba. Ezt egy szünetem soran tudtam meg Erikatol, aki mesélte, hogy ö is megy nemsokara Attilahoz és a többiek elémennek a vonatallomasra. Felpattantam, atöltözem, lementem a felvonoval erröl a pokoli hegyröl és felugrottam egy buszra, ami Davos Platzbol nyolc perc alatt elvitt Dorfba mindössze harom frankért. Bizony, hétszazötven forint nyolc percnyi buszozasért.

 A terv a következö volt: lesben bevarom, hogy megérkezzen Erika a vonatallomasra. Miutan leszallt a vonatrol és körbeörvendezte mindenki, elsétalok mellettük, mintha nem ismerném fel öket. Egyszerü, könnyen kivitelezhetö terv lett volna, ha nem törlik Erika jaratat hoviharra hivatkozva. Igy aztan Valentin vart egy jo fél orat a hideg Davos Dorf Bahnhofon, hogy a következö jarat megérkezzen és rajta persze a kis ungarézin. Fél ora mulva aztan kiirtak a kivetitöre, hogy ez a jarat is törölve, a következö egy ora mulva érkezik. Na jo mondom, anyatokkal szorakozzatok, ne velem.

Mivel néhany napja mar meglatogattam Attilat, megprobaltam felidézni magamban, hogy merre lakik. Elsö kérdés, amit feltettem magamnak: balra, vagy jobbra indultunk? Kockaztattam egy jobbost, aztan öt percnyi nyilegyenes séta utan lattam egy BMW kereskedést. Ez az, helyben vagyunk. Biztos voltam benne, hogy ez ugyanaz a kereskedés, ami mellett néhany nappal korabban elmentünk, mert csinaltam egy fotot a kiallitott kocsikrol, amiket két méteres magassagban betemetett a ho. Ugyanezeket a kocsikat azota kiszabaditottak és akkor épp a parcentis jeget probaltak leeröszakolni roluk kalapaccsal és csavarhuzoval. A svajci ember nem okos.

Ujabb ötven méter utan meglattam néhany lakoépületet és kiszurtam, hogy egy patak van mellettem. Innentöl könnyü volt a dolgom, egy kanyar jobbra, majd kivalasztani a négy közül a jo épületet. Szerencsémre az elsö latogatasomnal nyomot hagytam magam utan, ami még mindig megvolt. Bementem azon a bejarati ajton, ami mellett a kukan egy szép ciginyom volt, majd jobbra a folyoson és megalltam az utolso ajtonal. Hallgatoztam, hogy tényleg jo helyen vagyok-e, majd miutan magyar szavakat hallottam, bekopogtam. Hirtelen elhallgattak. Megint bekopogtam, semmi. Elkiabaltam magam a lehetö legnöiesebb hangomon: zimmerservice! Nagy csattogas, anyazas, majd Attila kinyitja az ajtot. Vigyorog, majd németül megkérdezi: was möchten Sie?

Kitarom az ajtot és miközben az agyon fekvö Maté és Sziszi engem néz, mintha a Mikulas lépett volna be, csak annyit mondok: gondoltam megnézek egy-két magyart ezutan a sok lazaczabalo svajci utan. Ami utana következett, az kitalalhato. Ölelkezések, hülyülések és a munkahelyünk kivesézése néha röhögve, néha idegesen. Hamar sikerült megallapitanom, hogy én szivtam meg a legjobban és utanam Maté. Jobaratom aznap Attilanal aludt, mert este dolgoznom kellett, de a következö két napot nalam töltötte, mert tegnap és tegnapelött csak délelöttös voltam. Persze az egyik délelöttös müszakom a kettöböl délutan haromkor ért véget, de ez nem baj. A tulora is ora, amit tölem mar nem vehetnek el, ki kell fizetniük.

Mondanom sem kell, Maténak nem voltak tul pozitivak a benyomasai, amikor körbevezettem a helyen, ahol élnem kell még bö harom honapig - a gettoban, ahogy ö nevezi. A legelsö szavai ezek voltak: ilyen lehetett Auschwitz a haboru idején. A szobamon majdnem elsirta magat, de persze a röhögéstöl. Annyit mondok: az ö szobaja két és félszer nagyobb az enyémnél és az is kicsinek minösül.

Valamikor a honapban meglatogat a sulibol az a pasas, akinél Pesten felvételiztünk. Felméri a terepet, hogy ki milyen körülmények között él. Kitalaltam, hogy amikor körbevezetem ezen a valamin, egy jo öt percre megallok majd vele azon a részen, ahol nem lehet megmaradni a macskaszar szagtol. Ott majd elmesélem neki, hogy milyen jo munkat végzett a vendéglatoegységek kivalasztasakor és hogy mennyire halas vagyok neki. Majd amikor mar elfehéredett az arca a szagtol, akkor talan tovabb indulhatunk, de addig mindenképp halalkodom majd neki.

Lényeg a lényeg; ez a két nap jot tett. Abszolut feltöltödtem energiaval meg persze a sok sörrel, amit a svajci coopban vettünk 0,45 frankért és ami kifejezetten jo izü az alacsony ara mellett. A többi sör 2-3 frankrol indul, szoval nagyon örültünk ennek a felfedezésnek.

Felszolgalas-gyakorlat Passuggban. Az utolso elötti este.